Livia Oldalam célja, barangolás a mesék birodalom szinházába!

                         

Link

Valahol áll egy ház, reá az Úr szeme vigyáz,
Nekem e hajlék a barátom háza, mert ott lakik a drága.
Pacsirta kérlek, ha arra jársz, s e kedves háznál kicsit megállsz,
Zörgesd meg ablakát, és zengd el a szívem legszebb dalát.
S te égen fénylő napsugár, ha barátnőm/barátom/ ablakot tár,
Ragyogd be végig a kis szobát, és puszild meg sokszor az arcát.
Az éjszaka sötét és hosszú nagyon, s a hajnal késik az ablakon,
Fényes csillagok ragyogjatok, az én kis barátnőmre,/barátomra/ vigyázzatok!

Tóthárpád Ferenc: Szentjeim közé fogadlak

Skarlátkendőket ráz a nyár.
A méla szombat délután
Az arcodra vetődik, és
Hamvas pírja megáld. Kevés,

 Mi szép, ami ily szép lehet:
Egy tünde szűz, a feszület,
S a szikrázó rózsaablak.

Szentjeim közé fogadlak!
És, ha kiátkoznak, miért

Gyilkolnék is kegyeidért,
S örök tűzre kárhoztatok –
Skarlátfényed ott is ragyog!

Gámentzy Eduárd: Nyiss ajtót!

Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
-Suttogok neked,... s ha hallanád
Nyiss ajtót!... -Én kopogtatok.

Mert… 

Kis szobámban ülök, s merengek magamban,
Rabul ejt hiányod, s zavar van agyamban.
Azt sem tudom ki vagy, még nem is ismerlek,
Hogy lehet, hogy máris, szívemben cipellek?

Jár az óra; tik-tak, de nem megy az idő,
Vánszorognak percek, s képek jönnek elő;
Fogom a két kezed, s szép szemedbe nézek,
Kedvesen mosolyogsz, s utolér a végzet.

Bármire gondolok, te jutsz az eszembe,
Bármerre is járok, te jársz a fejembe.
Ha szemedbe nézek, egy világot látok,
Nyílnak a lelkemben, boldogság virágok.

Bárkivel beszélek, te szólasz helyette,
Bármilyen nőt látok, mindnek vagy felette.
Ha két kezed fogom, enyém a mindenség,
Bármilyen ajándék, nélküled semmiség.

Bárhova is lépek, a lábnyomodat látom,
Álmaimban folyton, érkezésed várom.
Lelkemben kisvirág, egyre csak növekszik,
Szívem lüktet vadul, tehozzád törekszik.

Pici szád hívogat, mint méhet a virág,
Nektárja többet ér, mint az egész világ.
Bőrödnek bársonya, mint a finom selyem,
Két kezed orcámon, s nem találom helyem.

De ez a pillanat, mint holmi varázslat,
Éjfélt üt az óra, s elszáll a káprázat.
Marad a valóság; Te nem vagy itt velem,
Így egyedül hajtom, álomra a fejem.

Petrarca: Ha nem szerelmet

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sirok-rivok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben

Félix Falzari: Beteljesülés

Mit mondhatnék, te drága?
Elnémít az öröm,
ha rám nézel: a számra
egyetlen szó se jön.

A lényedből ragyogva
hull rám egy lágy sugár,
mi egykor álom volt: ma
valóság végre már!

De én e tiszta fényben
magamra nem lelek:
most valóságként élem
az álom-életet!

Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

László Ilona: Érezni a szád

Ujjaim közt illatos,
Bársony rózsaszirmot,
Fehértornyú templomból,
Távoli harangot,
Számban szétpattanó,
Édes szőlőszemeket,
Testemre zúduló,
Langyos esőcseppeket,
Lábamban a tánc,
Tüzes ritmusát,
Magamhoz ölelni,
Csillagdíszes éjszakát,
Hinni, hogy az álmom
Valóra vált,
Szeretném még egyszer
Érezni a szád.

Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.

Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem! 

          Volt egyszer egy lélek, aki fénynek ismerte önmagát. Lévén újdonatúj lélek, türelmetlenül vágyott a megtapasztalásra.
- Én vagyok a fény!- mondogatta - én vagyok a fény!
Ám mindaz, amit erről tudott és mondott, nem helyettesíthette a megtapasztalását.
Márpedig abban a birodalomban, ahol ez a lélek felbukkant, semmi más nem létezett, csak fény, fény és fény.
Valamennyi lélek nagyszerű volt, valamennyi lélek csodálatos volt, és valamennyi lélek az én fenséges fényemmel ragyogott.
Ilyenformán a szóban forgó kis lélek úgy érezte magát, mint gyertyaláng a napsütésben. A legnagyobb ragyogás közepette, melyhez ugyan maga hozzátette a sajátját, nem láthatta önmagát, nem tapasztalhatta meg önmagát annak, Aki és Ami valójában.
Majd az történt, hogy ez a lélek epekedve sóvárgott megismerni önmagát. És oly hatalmas volt a vágyódása, hogy így szóltam egy napon:
- Tudod-e kicsike, mit kell tenned, hogy kielégítsd a te hatalmas vágyódásodat?
- Mit, Istenem, mondd, mit? Bármit megteszek! - kiáltotta a kicsi lélek.
- El kell választanod magad tőlünk, a többiektől, válaszoltam. Folyamodj a sötétséghez!
- Mi az a sötétség, ó szentséges Egy? - kérdezte a kicsi lélek.
- Az, ami te nem vagy - válaszoltam, és a lélek megértette.
Követte a tanácsomat. Eltávozott a mindenségből, és egy másik tartományba költözött.
Ebben a tartományban a lélek rendelkezett azzal a hatalommal, hogy megtapasztaljon mindenféle sötétséget, és meg is tette.
Ám a sötétség közepette egyszer csak felkiáltott:
- ,,Atyám! Atyám! Miért hagytál el engem?" - miként Te, amikor a legsötétebbnek tartott időket éled.
Én azonban soha nem hagylak el téged, mindig melletted vagyok, és készen állok rá, hogy emlékeztesselek arra, Aki Valójában Vagy, és mindig készen állok rá, hogy hazahívjalak.
Ezért mondom, hogy legyél fény a sötétségben, és ne átkozd a sötétséget! És ne feledd, hogy Ki Vagy, olyankor sem, amikor mindenfelől körülfog mindaz, ami nem vagy! Csak adj hálát a teremtésért, akkor is, ha éppen a megváltoztatására törekszel. És tudd, hogy amit a legnagyobb megpróbáltatásod idején teszel, az lehet a legnagyobb diadalod. Mert az általad teremtett tapasztalat annak kinyilvánítása, Aki Vagy, - és Aki Lenni Akarsz.
Azért meséltem el ezt a kis történetet - a lobogó kis lélekről szóló tanmesét - hogy jobban megérthesd, miért éppen olyan a világ, amilyen; és hogyan változhat meg mindez egyetlen pillanat leforgás alatt, ha mindenki emlékszik legmagasztosabb valósága isteni igazságára.
Bárki érezheti magát megbántva, bárki érezheti úgy, hogy ártalmára voltak, ám amikor visszatértek az Örök Birodalomba, rájöttök majd, hogy nem ért benneteket semmiféle kár. Akkor meg fogtok bocsátani azoknak, akikről azt hittétek, hogy megbántottak benneteket, mert tudatosulni fog bennetek a Magasabb Rendű terv. - Isten bármely töredéke lehetsz. Amelyik csak akarsz - mondtam a kicsi léleknek. Te vagy az Abszolút, amely megtapasztalja önmagát. - Isten melyik általad választott megnyilvánulását kívánod most megtapasztalni?
- Tehát van választásom? - kérdezte a Kis Lélek.
- Igen. Megtapasztalhatod Isten bármely megnyilvánulását, önmagadként, benned és rajtad keresztül.
- Rendben, felelte a Kicsi Lélek. - Akkor a Megbocsátást választom. Szeretném Teljes Megbocsátásként megtapasztalni önnön lényemet.
Képzelheted, mekkora kihívás volt ez, hisz senkinek sem kellet megbocsátani. Tökéletességet és Szeretetet teremtettem.
- Senkinek sem kell megbocsátani? - kérdezte némiképp hitetlenkedve a Kis Lélek.
- Senkinek - ismételtem. - Nézz körül. Látsz-e nálad kevésbé tökéletes, kevésbé csodálatos lelket? - erre körbefordult, és meglepetten látta, hogy köré gyűlt a mennyország valamennyi lelke.
Jöttek a Királyság legtávolibb zugából is, mert hallották, hogy a Kis Lélek rendkívüli párbeszédet folytat Istennel.
- Értem. Senki sem tökéletlenebb nálam! - kiáltott fel a Kis Lélek. - Akkor hát kinek bocsássak meg?
Erre egy lélek kilépett a tömegből. - Nekem megbocsáthatsz - mondta ez a barátságos lélek.
- Miért? - kérdezte a Kis Lélek.
- A következő életedben olyan dolgok fognak történni, amiért megbocsáthatsz - válaszolta a Barátságos Lélek.
- De miért? Mit tudsz tenni ellenem Te, a Tökéletes Fény teremtménye, hogy meg kell majd neked bocsátanom? - Ó - mosolyodott el a Barátságos Lélek - biztosan kitalálunk majd valamit!- De miért? - a Kis Lélek nem értette, hogy miért akarná egy ilyen tökéletes teremtmény annyira lelassítani a rezgését, hogy tényleges gonoszságot tudjon tenni.- Egyszerű - magyarázta amaz. Megtenném, mert szeretlek. - Szeretnéd magad Megbocsátásként megtapasztalni. Nem? - Egyébként te is megtetted értem ugyanezt.- Én? - ámuldozott a Kis Lélek.- Persze. Nem emlékszel? Teljesek voltunk te meg én. A Fel és Le, a Bal és Jobb. Mi voltunk az Itt és Ott, a Most és Akkor. Voltunk Kicsik és Nagyok, Férfiak és Nők, Jók és Rosszak. Minden voltunk. A Minden. Megegyeztünk, hogy mindketten külön-külön megtapasztaljuk Isten legfőbb részeit. Mert megértettük, hogy...- ...amikor az Vagy, ami Nem vagy, akkor, ami Te Vagy, az nem Te Vagy! Nem létezhet meleg nélkül hideg, bánat nélkül nem lehetsz boldog, a ,,gonosz" nélkül nem ismerheted a ,,jó"-t. Ha valami akarsz lenni, akkor fel kell bukkannia valahol a világban ennek a valaminek vagy valakinek az ellentétének, hogy ez a valami, - bármi legyen is - létrejöhessen.A Barátságos Lélek ezután elmagyarázta, hogy azok az emberek Isten Különleges Angyalai és az az állapot Isten külön ajándéka.- Egyetlen dolgot kérek cserébe - jelentette ki a Barátságos Lélek.- Akármit kérhetsz! - kiáltotta a Kis Lélek. Alig bírt magával az izgalomtól, hogy végre Isten bármelyik megnyilvánulását megtapasztalhatja. Megértette Isten tervét.- Abban a pillanatban, amikor ütlek-verlek, és a leggonoszabbakat művelem veled, amit csak el tudsz képzelni, ... emlékezz, hogy ki is vagyok valójában!- Ó! Nem fogom elfelejteni! - ígérte meg a Kis Lélek. - Találkozunk a Tökéletességben, melyben egyek vagyunk, és mindig emlékezni fogok rá, ki vagy. Mindig! /Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel

“A kép hallgat, az emlék mesél,

Emlék nélkül-e kép semmit sem ér,

Ha ez a kép gyűrött lesz és kopott,

Akkor se felejtsd el, HOGY VOLTAM,

S TALÁN VAGYOK……!”

“A jó barát az az ember, aki az emberiség azon részéhez tartozik, akivel emberi módon tudunk viselkedni.” George Santayana

Az életünket egyrészt mi magunk, másrészt a barátaink tehetik boldoggá, vagy boldogtalanná.

Sosem lesznek barátaid, ha hibátlan embereket keresel.

Az igazi barát érzi, mikor a szükség hívja.

A barát az, aki megérti a múltad, hisz a jövődben, és elfogad annak, aki vagy.

Aki barát, az szeret, de aki szeret, az nem mindig barát.

-Az igaz barát az, aki alaposan ismer téged, de ennek ellenére szeret.

-Egy barát olyan, akár egy téli lámpás: minél régibb a barátság, annál erősebb a fény.

-Ne magyarázkodj. A barátodnak nem kell, az ellenséged nem fogja elhinni.

-„A barátság sohasem felejt. Éppen ez a csodálatos benne.” (Oscar Wilde)

-Az ember, barát nélkül olyan, mint a bal kar jobb kar nélkül.” (Talmud)

-Ha nem akarod, hogy titkodat megismerje az ellenség, ne mondd el a barátaidnak. (B. Franklin)

-Két ember attól fogva számít igazi barátnak, ha hallgatásuk nem jelent kínos csendet.

-A jó barát garantálja, hogy kihoz a börtönből, de az igazi barát ott fog ülni melletted, amíg ki nem szabadulsz.

-A barátom csendes angyal, újra megtanít repülni, ha a szárnyaim már nem emlékeznének, hogyan kell.

-Barát az, akire akkor is vágyódsz, amikor egyedül szeretnél lenni.

-Barátom az, aki ha jót kíván nekem, úgy is gondolja.

-Barát az, aki akkor is hibátlan tojásnak lát, ha éppen van rajtad egy kis repedés.

-Az igazi jó barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni.

- A szerelem vak, a barátság csak becsukja a szemét! (BY. Virág)

A barátság okkal, a szerelem ok nélkül szakad meg.

A barátság aranyfonál, mely könnyen elszakadhat. Össze lehet kötni ugyan, de a csomó örökre megmarad